logó Vízvezeték szerelő
Vízszerelés gyorsan, olcsón Budapesten.

WC tartály javítása


A vízvezeték szerelő megjavítja

Majd a vízvezeték szerelő megjavítja - Egyszerűnek tűnik, mégse álljon neki a WC tartály szerelésének

WC minden lakásban van. Mindebből akár az is következhetne, hogy a világ legjövedelmezőbb állásainak egyike a vízvezeték szerelőé, hiszen bármennyire korszerűek és megbízhatóak is a WC öblítő berendezések, a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb meghibásodnak. Ilyenkor jön a vízszerelő, és legjobb tudása szerint cselekszik. És itt van a kutya elásva – már ami a dolog lényegét illeti, hiszen egyáltalán nem mindegy, miként is cselekszik a vízvezeték szerelő, ha WC tartály szerelés, javítás a dolga.

A WC tartály szerelése, javítása sokak szerint nem túl bonyolult feladat, ezért hozzá is fognak a művelethez

Sok ugyanis a félreértés és az ebből fakadó – mondjuk ki – kontárkodás is a WC tartályokkal kapcsolatban.

Tény, hogy a gázzal vagy elektromos árammal üzemelő háztartási berendezésekhez képest a WC tartályokhoz szinte bárki előszeretettel hozzányúl, mondván: mi bajom lehet belőle? Nem fog megcsapni az áram, nem kell attól félni, hogy a javításnak mondott művelet után esetleg szivárog a gáz. Ez mind igaz is. Komolyabb bajunk tényleg nem lehet abból, ha házilagos módszerekkel próbáljuk meg elhárítani a WC tartály hibáját.

Mert mik is lehetnek ezek a hibák? - A vízvezeték szerelő elmondja

Két dolog szokott előfordulni. Az egyik, hogy nem áll el az öblítés, azaz akkor is tovább folyik a víz a WC csészéjébe, onnan pedig a lefolyóba, amikor már nem kellene. Erre szokták azt mondani, hogy nem zár le a szelep. A másik gyakori, ám az előzőnél azért ritkábban előforduló hiba, amikor hiába próbálunk öblíteni, nem indul meg a víz. Ez se kellemes.
WC tartály

A régi, úgy is mondhatnánk hagyományos WC tartályoknál, amelyek túlnyomó többségben a falon, pontosabban a fal síkján kívül helyezkednek el, könnyebb a dolgunk. Levesszük a tartály fedelét és belenézünk, vajon mi lehet a hiba forrása. A bátrabbak pedig nem csak belenéznek, hanem bele is nyúlnak a tartályba, és kézzel próbálják meg visszaállítani a szerkezet nem túl bonyolult mechanikus működését.
Ez persze nem mindig sikerül, sőt: gyakran nem sikerül, hiszen a feladat azért mégse olyan egyszerű, mint amilyennek első ránézésre látszik.

WC tartály javítás egyáltalán nem bagatell, hanem nagyon is komoly, szakértelmet és türelmet igénylő munka

A tapasztalt vízvezeték szerelő találkozott már nem is egy olyan ügyféllel, aki olyannyira egyszerűnek tartotta a WC tartály megjavítását, hogy mindössze fél órát adott a mesternek a munka elvégzésére. Azt mondta, neki dolga van, és nem hiszi, hogy a vízszerelőnek fél óránál több időt vesz igénybe egy ilyen bagatell munka elvégzése. Mondani se kell: kénytelen volt lemondani az ügyfél a fél órával későbbre tervezett programját, mert bizony órákba telt, amíg a mester rendbe tudta hozni a tartályt, és újra normálisan működött a WC öblítése.
Aztán vannak olyan ügyfelek is, akik már a telefonhíváskor megpróbálják rábírni a szakembert arra, hogy pár ezer forintban kalibrálja a WC tartály javítás várható költségeit, mert szerintük nem olyan nagy volumenű a munka, hiszen „csak” az állandósult vízfolyást kell megszüntetni. Közülük sokan utóbb a saját szemükkel voltak kénytelenek meggyőződni arról, hogy bármennyire járatos is a vízszerelő a WC tartályok javításában, ha komolyabb hiba okozza a problémát, időbe és bizony pénzbe kerül, amíg azt rendbe hozzák.
A WC tartály javítás tehát egyáltalán nem bagatell, hanem nagyon is komoly, szakértelmet és mindkét részről – az ügyfél, illetve a vízszerelő oldaláról is – türelmet igénylő munka. Igaz ugyan, hogy amennyiben ezt a telefonszámot tárcsázza Gebe László +36 30 949 2052 , azaz minket hív, a hét minden napján és ünnepnapokon is reggel 7-től este 7-ig a legrövidebb időn belül szívesen megyünk a helyszínre, azonban mégse állítjuk magunkról, hogy fél órán belül és pár ezer forintért bárkinek biztosan megjavítjuk a WC tartályát. Van, hogy igen, de van úgy is, hogy nem.

A WC tartály meghibásodott alkatrészeihez nem könnyű hozzáférni, és célszerszámokra is szükség van.

Ne feledjük például azt se, hogy az egyik hiba előhozhat egy másikat.

De nézzük, melyek a WC tartály leggyakoribb hibái. Sokszor előfordul, hogy tönkre megy az öblítő szelep vagy elszakad az öblítő szelep szára, emiatt nem lehetséges az öblítés, illetve folyamatosan szökik a víz a tartályból. Gondot szokott okozni a hagyományos tartályoknál a levegővel töltött úszó nem megfelelő beállítása, aminek szintén az lehet a következménye, hogy folyamatosan vagy egyáltalán nem folyik a víz.

A beömlő szelep is lehet hibás, ami hasonló gondokat okoz, mint amiket az előzőekben felsoroltunk. Aztán ott van még a túlfolyó, amivel szintén lehetnek problémák. De itt most nem is szükséges minden alkatrészt felsorolni, hiszen bármennyire egyszerűnek tűnik is a WC tartály öblítő szerkezete, egyetlen alkatrész cseréje se megy túlságosan könnyen. Már csak azért se, hiszen nem könnyű ezekhez hozzáférni, és célszerszámokra is biztosan szükség lesz.

Azt mindenesetre nem szabad elfelejteni, hogy mielőtt bármilyen műveletbe kezdünk, zárjuk el a tartályba befolyó víz csapját vagy a főcsapot. Ugye nem akarja senki elúsztatni a fürdőszobát vagy a WC helyiséget egy meggondolatlan, már-már felelőtlen házilagos javítással.

A Geberit falsíkon belüli WC tartályok kibontását pedig egyáltalán ne próbálja meg, nehogy utána csempézni is kelljen

Számos olyan oldalt találni az interneten, ahol szemléletes módon mutatják be a laikus olvasóknak a WC tartály működését. Igen, meg lehet próbálkozni a házilagos megoldással, de fontos arra is figyelni: a legtöbb ilyen oldalon azért megjegyzik, hogy érdemesebb talán szakemberhez fordulni, ha hibát tapasztalunk. Főleg akkor, ha régóta fennáll az a bizonyos hiba, de sokáig halogattuk a javítást.

A Geberit falsíkon belüli WC tartályok kibontását pedig egyáltalán nem javasoljuk egyetlen ügyfélnek se. Nehogy még csempét is kelljen ragasztani! Bár ebben is nagy gyakorlatunk van, de ha lehet, akkor inkább elkerüljük az ilyen munkát, ha „csak” az öblítéssel vannak gondok. WC tartály javítás, szerelés, végső esetben csere esetén hívja ezt a telefonszámot!

Gebe Kft. : +36 30 949 2052

Gebe logó
A Gebe Kft. munkatársai olcsón, gyorsan és írásos garanciával végzik a vízrendszerek és készülékek szerelését, javítását és duguláselhárítását. Ha a WC csészét kell kicserélni, akkor is számíthat ránk.


Kérje személyre szabott árajánlatunkat: Árajánlat

További hasznos információk: Gebemester

WC tartály
Gebe logó

Szerző: w3gebemester

Közzétéve: 2019-07-31 06:00:33